Tedd ezt, és én áááááááá:

bogre 005 - kek kisfiu

Úgy tűnhet, hogy itt minden tökéletes: ez a Vámos Robi fényezi magát, mint egy lakkcipőt. Pedig, mint minden embernek: vannak hibáim!

Először is: nagyon türelmetlen tudok lenni. Nem bírom a toporgást. Nagyon nem. Kész vagyok tőle. Lobbanékony vagyok. És tudod, miért? Mert:
Másodszor: sajnos túl sok kávét és energiaitalt iszom. Az utóbbit már szerencsére sikerült valamelyest visszafognom, de a kávé még tart. Szeretem az ízét, s bár tudom, hogy nem egészséges, sok cukorral, sok kávéval és sok vízzel iszom. És emellett sajnos nem a legegészségesebb ételeket fogyasztom, nem vagyok sem paleo, sem bio, sem mittudomén milyen.

És ha még szeretnél rossz hírt hallani: néha elfelejtem az érzelmeimet kimutatni, például akkor, ha valakitől kapok valamit. Ezzel bizony meg tudok sérteni másokat – de aztán mégis minden rendben lesz, hiszen tudják: ilyen vagyok.

És a non plus ultra: meg ne kérdezd, ki szerepelt ebben a filmben vagy abban a filmben! Fogalmam sincs. Rengeteg könyvet olvasok, de filmekben nem vagyok jó. Valahogy a mozi sosem volt a világom: ha már találkoztam valakivel, akkor már tartalmasabb programot is ki tudtunk valahogy találni. A DVD pedig szintén nem a kedvenc kör alakú tárgyam.

Nem hiba, de kiakaszt – mint az ingaórát!

Kevés olyan dolog van, ami mindig, minden körülmények között felhúz, de nagyon.

1.) A “LOPOM” szó elborult használata.

1236381_408513702583705_1212232325_nEz a beteg dolog a közösségi oldalakon jelent meg először, a “megosztom, mert tetszik” szinonímájaként. Bennem ettől a maximumra megy fel a pumpa. Tényleg kiakaszt!

Mert honnan fogom tudni, hogy valaki tényleg lopni készül, vagy csak úgy mondja? Vannak kifejezések, amiket nem lehet viccesen használni. Ez nem a tízparancsolat, de lopni: bűn.

Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni: Ne lopj, se valósan, se virtuálisan. Főleg tőlem ne, mert az nem szép dolog.
Bónusz: ne is mondd, hogy éppen lopsz.

A jobb felső sarokban látható frázist TÖRÖLD a szótáradból, ha engem követsz. MOST. Nem, nem a megosztást ellenzem, hanem a szlenget: “Ezt lopom.” Mert aki eleget mondogatja, az előbb utóbb csinálja is.

És aki tényleg lop? Mit érdemel annak a sorsa?

No persze, aki tényleg lop, vagyis az ötleteimet ellopva, azokat meglovagolva saját babérokra tör, arról inkább nem nyitnék vitát. Világéletemben korrekt és szabálytisztelő voltam-vagyok. Kínosan ügyelek az apró szabályok betartására. De a legeslegjobban arra figyelek, hogy minden, amit alkotok-varázslok, saját ötleten alapuljon. Különben hogyan is mondhatnám, hogy kreatív vagyok?

Nem lehet kreatív az, aki lop. Aki más ötleteit átemeli magának. Ez alól egyetlen kivétel van, erről érdemes elolvasni Austin Kleon “Lopj úgy, mint egy művész” című könyvét (HVG könyvek, 2013).

wpid-Ötlet-feljegyzése_20131105_071853_01.jpg

Az egyetlen olyan káröröm, amit megengedhetsz magadnak:

Nincs szebb, mint azt látni, hogy a téged koppintók egymástól másolják a hülyeségeket – azokat, amiken Te már rég túl vagy – és tudod, hogy zsákutca!

Légy korrekt, légy eredeti, használd a saját ötleteidet – és azokat, amiket szakértők tanítanak!

2.) A Muppet Show

muppet-fullVan két ismert figura a Muppet Show-ban: Statler és Waldorf. Ők mindenben megtalálják a fikáznivalót, és ennek hangot is adnak. Ráadásul, ha az egyik mond valamit, erre a másik helyesel. Ezt NEM tűröm el.

A dolog a Táblácska oldalán is feltűnt: valaki, akinek nem tetszik az oldal vagy a stílus, de mégis követi (meg ne kérdezd miért), beírja, hogy “Ez de sz.r!”. A másik pedig lelkesen lájkolja, sőt, reagál is rá. Na, ők ilyenkor mindketten repülnek!

3.) Ha valaki arra kényszerít vagy buzdít, hogy megszegjem a szabályokat

Nem fogok két gyerekkel a hátam mögött kilencvennel bekanyarodni a körforgalomba, még ha mögöttem villog, akkor sem. Nem megyek át a kétszer három sávos úton a zebrától tíz méterre még akkor sem, ha nagyon sietünk.

“Ugyan már, Robi, gyere, nem jön semmi!” – tudod, az utolsó mondatos sztorik jutnak erről eszembe: “Attól, hogy maga egy boxoló, még szólhatok, hogy halkabban tévézzen!”.

Nem, nem szeretem, ha belehajszolnak a szabályok megszegésébe. Ezek mehetnek nélkülem, köszönöm!

4.) Ez nem, az nem

Sajnos nagyon sokan azt nézik, mi nem jó. Hogy a lehetőségek közül melyik rossz.
Melyik nem vezet eredményre? Mi kell, hogy ne tetsszen?

– Drágám, érjük el a feles vonatot!
– Gyalog? Hogy?

ÁÁÁÁ!

batman-vamos-robi– Melyik tetszik? 1, 2, 3, 4?
– (lásd a klasszikust balra)

ÁÁÁÁÁÁÁ!

Mennyivel jobb a kérdésre válaszolni! Ideje arra szoktatni magunkat, hogy a lehetőséget és a jót lássuk meg.

Nem, ez nem pozitív gondolkodás lecke.

Ennek így van értelme: pozitívan nézni egy kérdésre és pozitívan is válaszolni.

5.) Ne azt keresd, ami nincs, hanem azt vedd észre, ami jó!

A fentihez hasonló példa:

– Mit kérsz? Csokit vagy vaníliát?
– Málna nincs? :(

ÁÁÁÁÁ! Nincs! És pisztácia sincs!
És látod, még szomorú is szegény, hogy ő most majd éhen hal.

Szeretek sokat adni az embereknek. De van egy típus, akinek semmi sem elég.
Sosem választ, mindig mást akar.

Ha szeretnél velem együtt dolgozni, jobb, ha nem ilyen vagy – mert ez piros lap!

6.) Oké, ez jó, de… Hogyan nem lehet? Ha ez jó, akkor hol van olyan, ami rossz?

Utálom, amikor valaki azt keresi, hogy hogyan nem lehet jó valami.
Vagy, ha lát valami jót, akkor elővesz valamit, ami rossz.

vamos-robi-felhotlen-pozitiv-karogokFő küldetésem, hogy segítsek az embereknek jobban érezni magukat. Nemes feladat, és nem is egyszerű.
De azt nem gondoltam volna, hogy ez attól lesz a legnehezebb, hogy
AZ EMBEREK NEM AKARJÁK JÓL ÉREZNI MAGUKAT!

Ez egy óriási akadály, amin átsegít egy “szlogen”: nem kötelező mindenkit megmenteni.

Borzalmasan fel tud idegesíteni (lásd 4-es pont fentebb), amikor valaki keresi a “kiskapukat”, hogy vajon milyen módon nem sikerülhet valami. Hogyan NEM lehet?

És ennél még százszor jobban bosszant, ha egy jó hír hallatán előhoz egy negatívat! Ez a halálom!

Nos, ez a pár dolog, ami azonnal felhúz – de nagyon.

Minden más: welcome!

Ki lesz boldog? Ki az, aki máris az?

Aki egy jó hír hallatán rögtön azt keresi, hogy “de mi nem jó”, annak jó hírem van: mindig meg fogja találni.

Azok viszont, akik a jót és a jó lehetőséget látják meg, boldogok. Nem boldogok leszek majd egyszer. Máris azok!