Csak közepe van – jó az, ha csak közepe van?

Tészta a tepsin. Krém a tálban.

A krém gyengéden fedi be a tészta felületét. Magától nem folyik szét, kenni kell. Aztán jön a tekerés. Egyenletesen, finoman. Belülre sok krém kerül.

Kakaós csiga. A legjobb a közepe.

Vajon gyártanak olyat, aminek csak közepe van?

Tényleg!

Ha lenne egy pékség, ahol ha kakaós csigát kérsz, megkérdik: “Szedjem le a szélét?” – akkor leszedetnéd? Mint a hagyma zöldjét. Mert a legjobb a fehér rész. De zöld nélkül nincs fehér sem, s széle nélkül nincs belseje.

Leszedetnéd a szélét, ha lehetne? Vagy ha kétféle kakós csigát árulnának: egyik egész, a másikról sütés után leszedik a szélét, akkor melyiket választanád?

Egyáltalán: meddig kell leszedni a szélét? Honnan tudod, hogy már a belsejét eszed? Mi van, ha elfogy az egész, mire rájössz, hogy már régen a közepénél tartasz? És akkor vége, nincs jutalom?

Sőt. Ha ott vagy a legközepén, akkor már nincs is tovább. Az nem jó ám!

A kakaós csiga olyan, mint az élet: az út a szép benne. Egyre finomabb. És mire a legfinomabb részhez érsz, nem zavar, hogy elfogyott. De ha mindig a közepét várod, és nem élvezed a szélét, akkor sosem leszel igazán boldog.

Ne szedesd le a szélét, és örülj az egésznek!

Robi

Kövess:
20