Mások szavai mindennél többet mondanak:

 

csitary-hock-tamas-vamos-robi-felhotlen-ajanlas“Biztatás, ami megmutatja, hogy a világ akkor is szép, ha néha nem annak látjuk…”

“Már az első pillanatban elvarázsolt az, amit, és ahogyan csinálsz. Alkotsz. És nem véletlenül éreztem, hogy egy mosoly-könyvet nagyon jól egészítenének ki ezek a mosoly-alkotások, rajzok. Mert mind egy-egy pozitív üzenet. Mosoly, életöröm, biztatás, ami megmutatja, hogy a világ akkor is szép, ha néha nem annak látjuk.

Aki ránéz a rajzokra, aki majd kézbe veszi a könyvet, a jót fogja látni, és ha minden reggel így kezdi a napját, már szebb lesz az élete, talán megtanítja az embereket arra, hogy az öröm, a boldogság fogalmát ki tudják tágítani, és sokkal több minden beleférjen ezekbe a fogalmakba. Például nem csak a pénz, a karrier, hanem egy pillangó, egy virág, vagy önmagában a napsütés. De legfőképp a mindenen átívelő szeretet.

Szóval, úgy érzem, ezek a rajzok ezt erősítik, és nem csak a gyermekeknek szólnak, sőt, leginkább nem is nekik, hiszen ők még őszintén tudnak örülni. Így látom tehát, hogy ez van megfogalmazva a rajzokban. Egyedi módon.”

Csitáry-Hock Tamás író, a mosoly-könyvek szerzője
www.mosolyhid.hu

OLYMPUS DIGITAL CAMERA“Alkotásai megérintik az embert”

“Robi rajzoló-művész, aki rajzba szedi az emlékeket, a gondolatokat, az érzéseket. És ezt páratlanul jól csinálja.

Alkotásai megérintik az embert, és nem csak azt aki kapja, hanem azt is aki adja. Ezt nevezem én művészetnek!”

Kovács Antal, örökös magyar sommelier-bajnok
www.pincearon.hu

jakab-zsolt-bugajakab-vamos-robi-ajanlas“Egy pillanat alatt képes megfogni a lényeget és spontán papírra vetni a valóságot”

Első látásra beleszerettem Vámos Robi rajzaiba. Tetszik, ha valami egyszerűen nagyszerű. 
Nem tudtam megmagyarázni, de úgy éreztem, hogy a dalaim és a rajzok között van valami “felhőkön túli” kapcsolat. 
Később – amikor felkértem, hogy rajzoljon nekem egy logót – bepillantást nyerhettem abba is, hogyan dolgozik. Egy pillanat alatt képes megfogni a lényeget és spontán papírra vetni a valóságot úgy, hogy közben az egészet egy mosolyfelhőn szűri át.  Egy dal születése… játék a betűkkel és a hangjegyekkel… éppen olyan, mint amikor Ő rajzol. Vallom, hogy Robi egy Tükör, beszélgess vele, Ő közben rajzol és utána megláthatod, hogy ki vagy! Azóta is minden nap felfedezek valamit a logóban, így többszörösen szerzett vele örömöt nekem. Köszönöm!
(ui: Legjobban a híres festők, híres képeinek adaptációival fogott meg, azóta azt vallom, hogy kit érdekel az eredeti, amikor van belőle VámosRobi.)

Jakab Zsolt, BugaJakab Mesezenekar
www.bugajakab.hu

hadarik-rita-vamos-robi-ajanlas“Pont úgy, amilyennek mindig látni szeretném magam: mosolygósan.”

“Vállalkozóként, egyedülálló kétgyerekes anyaként számtalan feladattal kell megküzdenem nap, mint nap.
Éppen ezért szeretem magam olyan dolgokkal körbevenni, amik mosolyt tudnak az arcomra varázsolni. Amik mindig emlékeztetnek arra, honnan indultam, hová szeretnék eljutni, és hogy a kettő pont közötti utazás mennyi örömet is hoz magával.

Robi rajza az éttermünk falán nem csak egy dekoráció, hanem maga a story, amiben mi is, én is benne vagyok, és pont úgy, amilyennek mindig látni szeretném magam: mosolygósan.

Amikor első könyvemet szerkesztettük, nem is volt kérdés, hogy milyen elemekkel törjük meg a tartalom szigorúságát, hogy mivel vigyünk jókedvet és pozitív hangulatot az olvasók számára.”

Hadarik Rita, séf, tulajdonos
www.koleskonyha.hu

horvath-zsuzsanna-rosekacsa-vamos-robi-ajanlas“Gyakorlatilag tollba mondtam neki az elképzeléseimet és megjelent a fantáziám a papíron”

“Robit még Táblácskás időszámítás előttről ismerem, és már akkor is tudtam, hogy valami nagy dolog vár még rá az életben. Amit azóta megalkotott, az egészen egyedülálló. 

Régi vágyam volt egy gasztroblog indítása, amivel azért is vártam mostanáig, mert szerettem volna egy többitől eltérő, egyedi oldalt létrehozni. Ennek az első lépése (még a tartalom előtt) az oldal megjelenésének kialakítása volt. Kitaláltam, hogy nem a sablonképeket szeretném használni, hanem egy egyedi blogdizájnt, egy olyan fejlécképet, amiről már messziről meg lehet ismerni a RozéKacsát.
Megkérdeztem Robit, hogy hajlandó lenne-e rajzolni nekem valamit, és ő sosem mond nemet (na jó, néha biztos…).
Én megálmodtam, hogy mit rajzoljon meg, ő eljött hozzánk, főztem neki, ebédeltünk, és közben mondogattam, hogy mi is legyen a képen… ő meg mindent papírra vetett, úgy ahogy elképzeltem, vagy még jobban… De ennek a “hogyanja” is érdekes. Fogott egy vékony tűhegyű filcet (nem ceruzát, meg radírt), és minden kis rajzot úgy, ahogy a kész képen látható, elsőre, tökéletesen, ahogy elképzeltem, lerajzolta. Gyakorlatilag tollba mondtam neki az elképzeléseimet és megjelent a fantáziám a papíron. Igazi “vámosrobis” stílusban, egyedien, szerethetően, igényesen, tökéletesen.
Imádom első perctől kezdve, és azóta rengeteg pozitív visszacsatolást kaptam nem csak a receptjeimre, hanem a blog kinézetére vonatkozóan is.
Szívből ajánlom bárkinek, aki valami egyedit szeretne megjeleníteni, vidám, “felhőtlen” stílusban. Robiban nem fog csalódni!”

Horváth Zsuzsanna, a RozéKacsa gasztroblog szerzője
www.rozekacsa.blog.hu

barf-attila-nemzeti-festekbolt-vamos-robi-ajanlas“Köszönöm az eddigi és ezutáni játékos, mégis precíz és tökéletes munkáidat”

“Mielőtt megosztom veled, szerintem miért Robi a legjobb választás, ha új Logót szeretnél, kérlek olvasd el megismerkedésünk rövid, de tanulságos történetét. :)

Robit Mestert alig egy éve ismerem, pedig kb 5 percre lakunk egymástól. :)
Amikor 2013 decemberében az egyik Facebookos ismerősöm megosztott egy Táblácska posztot, egyből beleszerettem… A félreértések elkerülése végett nem Robiba! ;) Annyira megtetszett a Táblácska képi világa, hangulata, hogy rögtön rendeltem és ez lett a család Karácsonyi ajándéka. :)
Rólam annyit érdemes tudni, hogy Festékboltom van, a Facebookon Nemzeti Festékbolt néven találsz meg minket és több mint másfél éve, jó emberekkel karöltve minden hónapban megszépítünk egy környékbeli Óvodai vagy Iskolai Termet. Épp két napja volt a 18. Jótékonysági TeremFestésünk. :)
Ezt csak azért meséltem el, mert így kerültem először kapcsolatba Robival. Írtam neki egy levelet, ugyanis szerettem volna, ha minden megszépített Terem így is meg lenne örökítve.
Azóta Robinak köszönhetően minden ilyen Terem falát egy gyönyörű Táblácska díszíti. :)
Köszönjük Robi! :)

Imádom a jótékonyságot, szeretek szívből adni. Mindezt egy teljesen átlagos szakma képviselőjeként teszem, ami azért szerintem nem mindennapi. Amikor új Logót szerettem volna egy másik Jótékonysági rendezvényünknek, nem volt kérdés, hogy Robihoz fordulok és milyen jól tettem. :) Különlegeset szerettem volna, olyat ami a legjobban megjeleníti a rendezvényt, annak célját és amiben még a lelkem is benne van. Most jól nézd meg a Logót amit Robi rajzolt, szerinted az amit eddig leírtam, kiolvasható belőle? Szerintem Tökéletesen kifejez mindent, amit szerettem volna.
Ha olyan logót szeretnél, amivel kitűnsz a tömegből, ha szeretsz jó emberekkel dolgozni, ha csalódásmentes eredményt vársz, nekem az a Tapasztalatom, hogy Robinál jobbat nem találsz!

Nagyon Örülök hogy megismerhettelek, köszönöm az eddigi és ezutáni játékos, mégis precíz és tökéletes munkáidat.”

Barf Attila – Ügyvezető – Teremszépítő
Nemzeti Festékbolt
www.facebook.com/NemzetiFestekbolt

szabo-timea-larimar-ruhanet-vamos-robi-ajanlas“Kár erőlködni és fölösleges köröket futni, adj szabad kezet Robinak már a tervezés első lépéseitől, tuti, hogy nem fogsz csalódni!”

“Volt egy konkrét elképzelésem,hogy milyen legyen a logónk.
Biztos voltam benne, hogy tökéletesen tükrözi a tevékenységünket.Kész ötlet volt, csak megrajzoltatni szerettem volna.

Larimar-Ruhanet-vamos-robi-logo-webTudtam,hogy Robi nem az ilyen megbízásokat kedveli – enyhén szólva -, de mindenképp szerettem volna, ha Ő készíti el. Hát… nem örült, de szóba állt velem :-)

Feltett néhány keresztkérdést, elkért pár adatot és kis idő múlva átküldött egy képet, ami nyomokban sem emlékeztetett az én ötletemre… Őszintén szólva százszor jobb volt, minden képzeletemet felülmúlta.
Szóval kár erőlködni és fölösleges köröket futni, adj szabad kezet Robinak már a tervezés első lépéseitől, tuti, hogy nem fogsz csalódni!”

Szabó Tímea
Larimar használtruha hálózat

“Vidámabb a napom, a rajzaid láttán! Pozitív gondolkodás ilyen ábrázolása utánozhatatlan! Hálásan köszönöm! Legyen mosolygós szép napod!”

Kate Szabados